Világbiztonság

Nyílt Társaság




Gellérthegyi Attila emlékműterv: "MIT AKARUNK? Attilának a Kelenhegy (Gellért-hegy) tetején olyan emlékművet kell állítani, amely őt lovon ábrázolja, kezében Isten kardjával s a kivilágított kard éjszaka Prágáig látszék." Felavattuk Atilla király szobrát Egyházasbáston; Turul- és Attila-szobrot avattak Nyíradonyban; Attila szobra Kazahsztánban; Attila (Atilla) szikla a Pilisben; Már készül a Sólyi Atilla Kard...
atilla12.jpg
Atilla hadai állították meg 1300 éve az arab inváziót Tóth Gyula Szkítiától Maghrebig címmel létrehozott naplójának utolsó (addigi munkáját megkoronázó) fejezetében nagyon is meggyőző bizonyítékait foglalta össze, hogy a kopt - ún. mártír - időszámítás azért is egyezik meg a Diocletianus ÉRA - i.sz. 284-ben kezdődő, s akkor végképp érthetetlen, hogy mártírnak nevezett - időszámításával, mert valóban nem i.sz. szerint 711-ben, hanem - Heribert Illig nyomán Uwe Topper által joggal kiiktatott csúsztatással jóval korábbi, azaz 297 évvel - korábbi eseményekkel párhuzamosan, 414-ben keltek át a - pártus birodalom felbomlása miatt már nem pártus, hanem a radikális vallási irányzatukkal hódító - mór-arab seregek Európába.
Előadások:






Atilla mellszobra megvásárolható!
MAGHUN Világörökség és Hagyomány - Webáruház

maghun.com!
Arch0000000000
(0 szavazat)
Maindron_-_Genevieve_desarme_Attila.jpg
Sainte Geneviève désarme AttilaAttila nevének eredete és írásmódja mindig is megosztotta és vitára késztette a kutatókat. Erre csak egy példa:
Fehér Géza régésztől (1890-1955) sok adatot tudunk meg, bár nem érthetünk egyet azzal a felfogásával, hogy a hun-magyar rokonság csak a krónikások képzeletének terméke. Attila nevének eredetéről vitázott Bleyer Jakabbal (1874-1933, magyar irodalomtörténész, egyetemi tanár, aki miniszterként tiltakozott a nyugat-magyarországi területek Ausztriához csatolása ellen). Bleyer szerint az Attila gót szó, a hun monda pedig nem keleti, hanem nyugati eredetű és a magyar Etela forma a gót Attila változatból keletkezett. Fehér Géza szerint azonban a bolgár-törökből is megmagyarázható az Ethela-Etela-Etele változat.


Forrás kiemelve: Friedrich Klára: Attila vagy Atilla?

Maindron - Geneviève désarme Attila
1 hozzászólásArch0000000000
(0 szavazat)
Atilla_szobor_isztambuli_Katonai_Muzeum.jpg
Az isztambuli Katonai Múzeum Atilla szobraNagy hun királyunkról tiszteletből, szeretetből eredő nemes ábrázolások is születtek. Képes Krónikánkban, egyéb könyvekben, a világhálón megtaláljuk ezeket. Itt két nagyon szép "magyaros arcú" szobrot mutatok be. Az 5-ös képen látható alkotás pontos adatait nem ismertem, ezért az "elfeledett keleti magyarság" kutatójának, az Isztambulban élő Ferenci Ebubekir hodzsának (tanítónak) írtam, tőle kaptam gyors választ, teljesebb fényképet és a szobor feliratának fordítását, köszönet érte! A szobor Isztambul európai oldalán, a Katonai Múzeumban (Askeri Müzesi, címe: Valikonagi Caddesi, Harbiye, 34298 Istanbul) található. Felirata magyarul: "Atilla, a nagy török - hun uralkodó".

Forrás kiemelve: Friedrich Klára: Attila vagy Atilla?
1 hozzászólásArch0000000000
(0 szavazat)
attila_kardja.jpg
Már készül a Sólyi Atilla Kard18 méteres, 8 tonnás bakonyi vörösfenyőből faragják a Sólyi Attila Kardot.

Kisfilm:



2014-ben kidőlt a Sólyi Szent István Kard, mely a világ legnagyobb fából készült kardja volt. Az 1000 éves Sólyért Alapítvány azzal a kéréssel fordult a Bakonyerdő Zrt.-hez, hogy válasszanak az erdészek egy alkalmas méretű fát a helyére.
RCHARD0000000000
(0 szavazat)
Atilla_szoboreggyuttes.jpg
Az emlékművet 2005-ben egy orosz szobrászművész Michael Nogin állította, Tulln városában az egykori Hun birodalom határán állAttila és küldöttsége, ahogy átveszi Krimhildát, azaz ILDIKÓT. Attila küldöttségének a sor végén egy PATKÁNY van! A patkány a szkíta-hun kultúrában fontos vizuális megjelenítő volt. A PATKÁNY JELENTI A KI NEM MONDOTT ROSSZ GONDOLATOKAT, NEGATÍV KÍVÁNSÁGOKAT. Ebben az esetben az a jelentősége, hogy Attila megmutatja,kiteszi láthatóvá magából a Patkányt,míg a német küldöttség saját magában, lelkében,szívében hordta a patkányt a sötét gondolatot, hiszen megöli Attilát a germán-frank királyi jegyes. Volt szerencsém 2005 óta sok embert elvinni, sok embernek megmutatni ezt a csodás emlékművet amelyet labanc földön orosz állított hogy a magyar saját történelmére találjon-nem kell mást tenni csak meglátogatni ezeket a történelmi és szakrális helyeket.Kirándulásaimat ahová sok magyarországit elvittem már a pozsonyi csata helyszínével, eseményeinek a helyeivel kötöm össze. Amikor a magyar megtanulja a patkányt kirakni,megjeleníteni a saját fizikai testén kívül akkor fog majd ébredezni a Magyar Nemzet.2 hozzászólásRCHARD0000000000
(0 szavazat)
atilla.jpg
Atilla király elfogadott szobortervének tanulmány rajzaA Napkereszt Alapítvány kuratóriuma 2004-ben ismét nyílt pályázatot írt ki, amelynek nyertese Párkányi Raab Péter szobrászművész lett.

A szobrászművész pályaműve alapján, egy előzetes tanulmányrajz elkészítésével és annak elfogadását követően, a NAPKERESZT Alapítvány kuratóriumának döntésével megbízást kapott a szobor elkészítésére.
RCHARD0000000000
(0 szavazat)
Atilla_szobor1.jpg
Felavattuk Atilla király szobrát EgyházasbástonKözségünkben idén is megrendezésre került a Téli Napfordulós Ünnepség. A karácsonyi ünnepek közeledtével megtartott eseményen különböző programok várták az érdeklődőket.

Pucskó Zsolt vezetésével került sor a szertűz megáldására . Ezt követően Pap Gábor művészettörténész gondolatait hallhattuk. A nap zárásaként pedig következett a nap fénypontja, mégpedig Attila szobrának felavatása, melyet szintén Pap Gábor és Pucskó Zsolt végeztek. A 3 méter magas tölgyfából készült szobor Erdélyből érkezett hozzánk. A szép, meghitt karácsonyi hangulatról forralt bor, zsíros kenyér, forró tea, valamint karácsonyi dalok gondoskodtak.

Kisfilm:

Egyházasbást0000000000
(0 szavazat)
szkita_konyv.jpg
Atilla királyról - 1. A meotiszi pusztákonA kaukázusi hegylánc fölött elterülő végtelen pusztaságba nyulik bele a Fekete tenger úgynevezett Meotisz öble és ennek tószemekből álló messze vízvilága. Itt van a skytha ősök és királyok temetője. Ide zarándokoltak el most is a nyugati s ugyanúgy a keleti hun népek vezetői a kis Atillával és testvérével, Budával.
Az öreg Bendeguz, Atilla atyjának testvére, akit szintén Bendeguznak hívtak s aki Keleten maradt vissza népeivel, - ő is elzarándokolt most ősei szent sírjához, különösképpen ide, "Tana-ős" romladozó régi sírszobrához. A szobor, mint megannyi ilyen ezer és ezer szobor a meotiszi végtelen pusztamezőkön, a sír fölé van állítva, arccal a felkelő nap felé fordítva, ölében összekulcsolt kezei között egy kehely-félét tart, mint valamennyi. Ugyanis ebbe a kehelybe várja a szoborral ábrázolt elhúnytnak a lelke a majdani nagy ítéletkor az örök életnek a vizét.
A kísérő vitézek, nők és gyerekek sokasága szinte ellepi a szép füves teret. A szekértábort odább ütötték fel. Az ünnepség a nap keltével kezdődik...
Arch10101010101010101010
(1 szavazat)
10556855_560065830764901_3752843350811354916_o.jpg
Turul- és Attila-szobrot avattak Nyíradonyban. (2013.)Az emlékhelyet a budapesti Hősök terén lévő emlékmű és a parlament kupolacsarnokának képei ihlették: egy emlékoszlopon lévő turul madarat félkörívben vesz majd körül 16 magyar király, erdélyi fejedelem, államférfi – mondta Tasó László polgármester. A következő szobor Árpád vezért, a tizenhatodik pedig Kossuth Lajost ábrázolja majd – mondta Tasó László, az emlékhely megálmodója, hozzátéve, hogy terveik szerint évenként egy mellszoborral bővül majd a nyíradonyi nemzeti arcképcsarnok.

Attila hun fejedelem mellszobrát Juha Richárd készítette.
1 hozzászólásArch0000000000
(0 szavazat)
1546121_1430745373824731_1329261437_n.jpg
Gellérthegyi Attila emlékműtervMIT AKARUNK? Attilának a Kelenhegy (Gellért-hegy) tetején olyan emlékművet kell állítani, amely őt lovon ábrázolja, kezében Isten kardjával s a kivilágított kard éjszaka Prágáig látszék.

Arany Sárkány0000000000
(0 szavazat)
attila.jpg
Attila szobraAttila az Európai Hun Birodalom alapítója.
Kazahsztánban egy emlékműcsoport része.
1 hozzászólásArany Sárkány10101010101010101010
(2 szavazat)
kepek_atillafej-pilis_1242741176.jpg
Attila (Atilla) szikla a PilisbenGyorshír: megtalálták Atilla nagykirályunk és Árpád apánk sírját a Pilisben?
Hatalmas felfedezés kapujában áll dr. Lánszki Imre ökológus és dr. Kováts László Dezső, a Műszaki Egyetem egykori professzora. A két tudós a Pilis keleti vonulataiban hőkamerával sírhelyeket azonosított, elméletük szerint Attila hun király és Árpád fejedelem nyughelyét rejti a hegy.
A magyarságot évszázadok óta foglalkoztató rejtély most megoldódhat: ha beigazolódik Lánszki Imre feltételezése, akkor a Budakalász közelében fekvő hegyek rejtik Attila és Árpád fejedelem sírját. Lánszki tizenkét évvel ezelőtt a lányával gombászott a Nagy-Kevély-hegy keleti oldalán. A tudós ekkor fedezett fel szabályos formájú, emberi kéz nyomát őrző épületmaradványokat.
Folyt. a hozzászólásokban!
2 hozzászólásArch10101010101010101010
(2 szavazat)
12 fájl 1 oldalon