Világbiztonság

Nyílt Társaság




Egyiptomi szarkofágokban talált földönkívüliek mumifikálódott holttestei; Idegen múmiák Peruban? Rejtélyes múmiák Kínában; Miniatűr földönkívülire bukkantak Chilében (DNS vizsgálat videón); Maja hosszúfej, nyújtott koponya és annak rekonstrukciója
idegen_mumiak.jpg
Miniatűr földönkívüliekre bukkantak Chilében, Egyiptomban, Oroszországban és PerubanA lény nem csak apró termetével, de különös alakjával is megdöbbentette a kutatókat: bár leginkább egy miniatűr emberre hasonlít, csontváza mégis eltér a miénktől.

I. A chilei múmiát megvizsgálták kutatók és óvatosan úgy fogalmaznak, hogy emberi DNS-t tartalmaz. A majom és az ebihal is tartalmaz az emberi DNS-el közös bázispárokat, így ez a kijelentés nem egyenértékű azzal, hogy ember lenne. Mint ahogy az látszik is rajta: A koponyacsontok nem az emberinek megfelelő részletekből állnak.
II. Az egyiptomi múmiáról képek maradtak fenn, melyek azonos megjelenésűek a többi vizsgált lelettel. Ezek a képek a kutatók szerint emberi embriót mutatnak be, ami nincs alátámasztva az emberi embrió fejlődését bemutató képekkel.
III. A perui kép valóban manipulált, de a hasonlóság miatt a gyűjtemény részét képezi jelenleg, később alacsonyabb szintre kerülhet a rendszerünkben, hogy a felületes olvasót se zavarja meg.
IV. Az orosz lelettel kapcsolatos információkat gyűjtünk...
Idegenrendészet0000000000
(0 szavazat)
idegen_mumia_oroszorszagban.jpg
Oroszországban talált idegen múmiaKisfilm:

Инопланетянин Алёшенька. НЛО. Alien Aleshenka from Russia. UFO. ET.

Idegenrendészet0000000000
(0 szavazat)
mumia-andahuaylillas-540.jpg
Földön kívüli múmia, vagy az év régészeti csalása?A különös, megnyúlt koponyájú múmiáról azt állítják, bizonyíthatja a Földön kívüliek földi jelenlététét, mivel három antropológus egymástól függetlenül megállapította, nem emberi maradványról van szó. Az év régészeti csalása történt Peruban? A furcsa szerzetet egy másik múmiamaradvánnyal együtt a perui Quispicanchi déli részén lévő Andahuaylillas városban találta meg állítólag Renato Davila Riquelme régész, a cuscói Museo Privado de Ritos Andinos Museum munkatársa. A megnyúlt koponya hosszabb, mint maga az 50 centiméternyi test. A szemüregek jóval nagyobbak, mint egy normális emberéi.Tóthné Brigitta0000000000
(0 szavazat)
rejtelyes_mumiak.jpg
Rejtélyes múmiák Kínában / Kik voltak a tarimi múmiák életükben? /Honnan volt korukat jóval megelőző tudásuk a ruhaszövésről − ők készítették el egyébként a világ legelső nadrágját! −, illetve a bronz megmunkálásáról, amikor ez utóbbival akkor még csak az ókori Mezopotámia területén foglalkoztak, több ezer kilométerre arrébb?
A megtalált múmiák kinézetüket tekintve zavarba ejtően egységesnek tűnnek, egyetlen fajhoz, rasszhoz tartoznak. Bizony maradnak a kérdések: Kik voltak ezek az emberek? Milyen néphez tartoztak, honnan volt olyan tudásuk, amelyre csak az egész eurázsiai régiót beutazva tehettek szert? Miért nem hagytak maguk után sem történelmi, sem kulturális nyomokat, és végül: alig ezerévnyi létezés után hová és miért tűntek el nyomtalanul?
1 hozzászólásTóthné Brigitta0000000000
(0 szavazat)
egyiptomi-mumia3.jpg
Ehhez a perui múmiához hasonló múmiát Egyiptomban, II. Senusret (i.e. 1897- 1878) királyné kis piramisa feltárásakor találtakA mumifikálást több mint 2000 évnél régebben hajtották végre, állapították meg a szakértõk.
A test 150-160 cm magas, és igen jó állapotban maradt meg. A múmia mellett olyan tárgyakat is találtak, aamelyeknek sem az anyagát, sem a rendeltetését nem tudták megállapítani.
A képet az Egyiptomi Régiségek múzeumának egyik munkatársa csempészte ki. Információi szerint ez a lelet azért nem kapott nagyobb nyilvánosságot, mert nem tudják hova besorolni. A múmiát megtekintõ szakértõk szerint ez a humanoid nem földi eredetû.
Ez nagy zavart okoz a tudós társadalomban, és így inkább nem tárják a nyilvánosság elé ennek a múmiának létét.
Állitólag a British Royal Museum of Natural History-ban, Londonban is van két hasonló, gyermek múmiaként nyilvántartott test, amit Tutankhamon (i.e. 1332 – 1323) sírja feltárásakor találtak. Ezeket nem lehet megtekinteni, sem tanulmányozni, csupán nyilvántartásban vannak. Ott porosodnak valamelyik raktárban.

4 hozzászólásMetatron10101010101010101010
(2 szavazat)
egyiptomi-mumia2.jpg
Az Egyiptomi Régiségek Múzeumában kiállított fénykép nagyításaA szarkofágokban talált „embrió” és kezének nagyítása.
Mérete kb. 20 cm.
Metatron10101010101010101010
(1 szavazat)
egyiptomi-mumia.jpg
Az Egyiptomi Régiségek Múzeumában kiállított fényképKis méretű (kb. 20 cm) szarkofágok az Egyiptomi Múzeumban.Metatron10101010101010101010
(3 szavazat)
miniatur_ember.jpeg
Miniatűr földönkívülire bukkantak ChilébenEgyelőre a tudósok sem biztosak abban, hogy pontosan mit is találtak Chilében: az apró, emberszerű szerzet ugyanis csupán 15 centiméter. A csapat, amely a vizsgálatokat végzi a tetemen elárulta, az sem kizárt, hogy földön kívüli lényről van szó. A Chilében talált tetem hatalmas fejtörést okoz a tudósoknak, akik azt állítják, vélhetően földönkívüli életformát találtak a dél-amerikai országban. A lény nem csak apró termetével, de különös alakjával is megdöbbentette a kutatókat: bár leginkább egy miniatűr emberre hasonlít, csontváza mégis eltér a miénktől. A közzétett röntgenfelvételen látható test legfeltűnőbb része a hosszú fej. a tudósok azt is kizártnak tartják, hogy egy emberi magzatról lehet szó, ugyanis a csontváza teljes és kifejlett.



Bővebben a következő egész estés filmben:

Sirius Documentary
3 hozzászólásTóthné Brigitta10101010101010101010
(2 szavazat)
421033_462592550470262_681027119_n.jpg
Maja hosszúfej, nyújtott koponya és annak rekonstrukciójaMaja "hosszúfejek": 3 évtizeddel ezelőtt fedezték fel a maja civilizáció egyik alcsoportját, a hosszított koponyájú embereket. Nem bizonyítható, hogy mesterséges beavatkozás eredményeképp vagy genetikai okból volt ilyen a koponyájuk.A lakosság azonban elég nagyszámú volt.
Azt gondolják, hogy ennek az embertípusnak a kialakulásában szerepe lehetett a környezetnek és ez segítette elő a koponya illetve az agy megnövekedését, amely a jelenlegi emberénél 25-30% -kal nagyobb.

A képen rekonstrukciót láthatunk. Te mit gondolsz? A döntés a tiéd!
Egy hosszú fejű újszülőtt, egy embrió és néhány felnőtt maradványainak vizsgálata.

Idegen-ember hibrid lény csontvázát találták meg Peruban? (magyarul)

1 hozzászólásK. Andrea10101010101010101010
(1 szavazat)
9 fájl 1 oldalon