Világbiztonság

Nyílt Társaság

A Táltoskirály tanítása - Egyedül is játszható, jobb agyféltekés társasjáték. Őseink hitvilága, a nyelvi gyökrendszer és a tudomány képeinek rejtett összefüggései, a képi gondolkodás fejlesztése! A mozgó fényre kattintva!
Válogatások Aranylaci munkáiból


nag_hammadi.jpg

Aranyi László: tanár, tudományos kutató, író.

Kutatási területei: ufológia, parajelenségek, Atlantisz, ősmagyarság, csillagászat-űrkutatás, téridő-szerkezet.


A Deák Ferenc Általános Iskolában társaival felépítette az ország 6. legnagyobb csillagászati obszervatóriumát, 1990-ben UFO-megfigyelőhálózat szervezője.

A Haditechnika című katonai szaklap űrkatonai szakfordítója, A Színes UFO állandó szerzője. 1989-ben megjelent a Szíriusz Kiadónál az Atlantisz Újjászületése című önálló sci-fi regénye, CD-n az Embergépek című regény, az In Memoriam Challenger - 1986, valamint az Atlantisz - az elfeledtetett civilizáció.

36 fájl, utolsó feltöltés ekkor: 2010. December 19.
Az albumot ennyiszer nézték meg: 1029

Gyógyító kristályok


fluorit01_preview.jpg

A kristályok gyógyító célú használata az ősi Indiából ered. Már több ezer éve észrevették, hogy ezek a kövek nem csak a lelkünkre, hanem a testünkre is hatnak.

Ma már tudjuk, hogy a kristályoknak kristályszerkezetükből és ásványi-anyag tartalmukból adódóan saját rezgésük van. Ez a rezgés a fajtára jellemző, szabályos és állandó (ezért használnak pl. az órákban kvarc/hegyi kristályt). Testünknek és egészséges szerveinknek is van egy sajátos, szabályos rezgése, ezeket az elektromágneses jeleket érzékeli pl. az EKG, EEG és használják a biorezonancia terápiák. altHa szervezetünk működése szabálytalanná válik (betegség,lelki problémák) szükség lehet egy külső forrásra, ami megmutatja a szabályos ritmust.
A kristály átadja rezgését a testünknek és az a szervünk, melynek saját rezgése legjobban hasonlít, vagy egyezik a kristályéval megpróbál igazodni a kő rezgéséhez.

37 fájl, utolsó feltöltés ekkor: 2011. Január 4.
Az albumot ennyiszer nézték meg: 4297

Elfeledett mesterségek


bognar_800px-Wheelwright_.JPG

Mesterségek
Elfeledett szakmák, hagyományok....

10 fájl, utolsó feltöltés ekkor: 2010. December 26.
Az albumot ennyiszer nézték meg: 1346

Művészet - Életfa, világfa


5458.jpg

Életfa, világfa, égig érő fa ábrázolások különböző kultúrákból és időkből. Az égig érő fa, vagy életfa nem meseelem, de meséknek is része, önálló mesetípus, samanisztikus képzet, amely a magyar népmesekincsnek is fontos része, keletről magunkkal hozott örökség. A magyar néphagyományban világfa, tetejetlen fa, életfa néven is ismerik. Összeköttetés az alsó a középső és a felső világok között. A középső világban élő megfigyelő rálátása a mikro és a makrokozmosz felé. Felfelé a csillagok, míg lefelé a molekulák, részecskék világa...

Kapcsolódó témakör: Az Élet virága a szent (szakrális) geometria egyik alapvető ábrázolása mely (a Teremtés hét napját szimbolizáló) hét körből, az Élet-magjából szerkeszthető.

74 fájl, utolsó feltöltés ekkor: 2012. Január 28.
Az albumot ennyiszer nézték meg: 2070

Boris Vallejo festményeiből


1987_-_Capricorn.jpg

Boris Vallejo (Peru, Lima, 1941. január 8.) perui származású amerikai festő.

Vallejo tizenhárom évesen kezdett festeni, és tizenhat évesen készítette első illusztrációmunkáját. 1964-ben az Egyesült Államokba emigrált, ahol megalkotta Tarzan, Conan a Barbár, Doc Savage és több más képregény karaktert. Később filmposzter és hirdetés illusztrációkra szóló megbízásokat teljesített.

Vallejo szinte kizárólag a fantázia és az erotika világában készíti műveit.

A festményeinek jellemző témái istenek, szörnyek, izmos férfi és női barbárok. A férfialakjai közül néhányat magáról modelezett Vallejo, a későbbi női karakterei közül soknak felesége - Julie Bell festő, akinek a művészi stílusa nagyon hasonló Vallejóéhoz - állt modellt.

28 fájl, utolsó feltöltés ekkor: 2010. December 11.
Az albumot ennyiszer nézték meg: 572

Ősi színek


szogsarga.jpg

Néhány színnevünk ma már nem, vagy alig használatos, színjelentése is elhomályosult. A valaha köznyelvinek számító szavak lassan kivesznek a hétköznapi szókincsből, de a népköltészetben, régi szövegekben és néhány szaknyelvben találkozhatunk még velük. E színnevek egy része kapcsolatos a kelmefestéssel, és ahogy a természetes festőanyagokat kiszorította a mesterséges (anilin-) színezék, úgy váltak egyre régiesebbé a nevek is.

17 fájl, utolsó feltöltés ekkor: 2010. December 12., 1 kapcsolt kép, 18 fájl összesen
Az albumot ennyiszer nézték meg: 404

Őselemek


5_elem_fem.jpg

A négy elem a nyugati asztrológia és általában véve a kapcsolati ezotérika fontos jelfogalma.
A négy őselem a Tűz (nehezen szelídíthető), a Víz (megtisztít és felold), a Föld (vagy lebilincseli, vagy elengedi az energiádat) és a Levegő (szabadságot ad). Ezekhez meghatározott állatövi jegyek tartoznak.

Régen a sámánok varázserőt tulajdonítottak az elemeknek. Több ősi filozófiai rendszerben megjelentek az archetipikus alapelemek vagy őselemek, melyek segítségével a természet jelenségeit próbálták megmagyarázni.
A görög őselem-koncepció (föld, víz, levegő, tűz) a Szókratész előtti időkből származik, és kitartott egészen a középkorig, áthatotta a reneszánszot, az egész európai gondolkodást és kultúrát. Empedoklész természetfilozófiája, a dialektika és milétoszi iskola is sokat foglakozott az elemekkel.

http://www.dijo.ro/geltemp/harang/otosmese.htm

18 fájl, utolsó feltöltés ekkor: 2010. December 15., 1 kapcsolt kép, 19 fájl összesen
Az albumot ennyiszer nézték meg: 2366

Matematika - Mandelbrot fraktál


mandelbolb10.youtube

Matematika - Mandelbrot fraktál

A matematika szépsége a Mandelbrot fraktál térbeli analógiájában is megmutatkozik. Síkbeli megfelelőjéhez hasonlóan ezt a háromdimenziós ponthalmazt is egyszerű algoritmus definiálja.
Ha a Mandelbrot halmaz ábrája alapján próbáljuk elképzelni a 3D változatot, akkor a körök helyett gömböket, illetve "almákat" várunk (utóbbiak az úgynevezett kardidoidok megforgatottjai).

13 fájl, utolsó feltöltés ekkor: 2010. December 19.
Az albumot ennyiszer nézték meg: 410

Indián horoszkóp


indian.jpg

Indián horoszkóp
Sok hasonlóságot mutat az indián asztrológia a hagyományos nyugati asztrológiával, ám a kettő között szembetűnő különbségek is vannak. Az egyik legfontosabb talán az, amit maguk az indiánok úgy fogalmaznak meg,hogy a "fehérek" a fejükkel gondolkodnak, az indiánok a szívükkel.

A totemek (az állatövi jegyek) meghatározását kizárólag az állatok természetes viselkedésére, nem pedig a logikára, a racionalitásra alapozzák.

13 fájl, utolsó feltöltés ekkor: 2011. Január 2.
Az albumot ennyiszer nézték meg: 1248

A mikrokozmosztól a makrokozmoszig


01.jpg

A 10-es ALAP EREJE

FANTASZTIKUS UTAZÁS
A MIKROKOZMOSZTÓL A MAKROKOZMOSZIG

64 fájl, utolsó feltöltés ekkor: 2011. Január 6.
Az albumot ennyiszer nézték meg: 300

Kínai asztrológia


chinese_zodiac_3_.jpg

Kínai asztrológia

2011 - a Nyúl éve

3 fájl, utolsó feltöltés ekkor: 2011. Január 6.
Az albumot ennyiszer nézték meg: 264

Feltöltési útmutató



Feltöltési útmutató

0 fájl
Az albumot ennyiszer nézték meg: 13

27 album 3 oldalon 1
A Táltoskirály tanítása - Egyedül is játszható, jobb agyféltekés társasjáték. Őseink hitvilága, a nyelvi gyökrendszer és a tudomány képeinek rejtett összefüggései, a képi gondolkodás fejlesztése! A mozgó fényre kattintva!