Than Mór (Óbecse, 1828. június 19. – Trieszt, 1899. március 11.)
Attila lakomája (1870)
Keresse meg a könyvben jelzett szimbólumokat!- Egy művének cime?

Than Mór (Óbecse, 1828. június 19. – Trieszt, 1899. március 11.): festőművész, a 19. századi magyar festészet jelentős alakja, Than Károly vegyész bátyja.
Kalocsán járt gimnáziumba, majd Pesten filozófiát és jogot tanult. Tanulmányai mellett Barabás Miklós festőnövendéke is volt. Tanulmányait félbeszakította, és az 1848–49-es szabadságharc alatt Görgey mellett lett hadifestő. Később betegsége miatt nem sorozták be a császári seregbe. Már mint jogász egész albumot rajzolt tele a magyar történelemből merített tárgyakkal, a szabadságharc után pedig komolyan elhatározta, hogy művészi pályára lép. Bécsbe utazott, ahol Karl Rahl vezetése alatt folytatta tanulmányait. 1855-ben Párizsba, onnan pedig Olaszországba utazott, majd az 1860-as évek elején hazatért, és műtermet nyitott. 1864-től Lotz Károly mellett dolgozott a pesti Vigadó falképein, majd 1870-től vele együtt készítette a Nemzeti Múzeum lépcsőházának falfestményeit. 1885-ben Olaszországba költözött, ahonnan 1890-ben tért vissza, hogy titkári állást vállaljon a Képzőművészeti Társulatnál. Így lett 1890 és 1896 között a Nemzeti Múzeum képtárának őre, majd 1896-ban rövid ideig az Országos Képtár igazgatója. Triesztben halt meg.
Kategóriák: Magyar festők | Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc fontosabb alakjai
Nevezetesebb munkái:
* „A tápióbicskei ütközet”
* „Attila lakomája (1870)”
* „Jelenet az ónodi országgyűlésből, 1707. június 6.” (1864)
* „Alkony a pusztán”
* „Imre király András herceg táborában, 1204”
* „Zápolya halála”
* „László király és Habsburgi Rudolf találkozása a harctéren az Ottokár fölött nyert győzelem után”
* „Szent Lászlót vezérükké választják a keresztesek”
* „Kálmán király megtiltja a boszorkánypöröket”
* „IV. Béla újra benépesíti az országot”
* „Nagy Lajos fogadja a külföldi követeket”
* „Mátyás király tudósai körében”
* „Imre király elfogja pártütő öccsét” (1857)
* „Vitéz János a latin nyelvre tanítja Hunyadi Jánost” (1882)
* „Pázmány Péter tollba mondja műveit” (1885)