
|
Természet |
|
Tudomány |
|
Történelem |
|
Régészet |
|
Szimbolika |
|
Asztronómia |
|
Végtelen |
|
Művészet |
|
Főoldal |
|
Kapcsolat |



|
Természetvédelem |
|
Szakrális Tudomány |
|
Szakrális Történelem |
|
Mesék - Legendák |
|
Jelek |
|
Asztrológia |
|
Vallás |
|
Népművészet |
|
Szent Korona Tan |
|
Nyelvek és ABC-k |
|
Játék |
|
Heraldika - Numizmatika |
|
A hívőket nem nyugtalanítaná Idegen civilizációk?
Egy most közzétett felmérés szerint a különböző vallások követői nem gondolják úgy, hogy az idegen civilizációk léte aláásná a hitüket. A Peters ETI Religious Crisis Survey a buddhistáktól a katolikusokon keresztül a zsidó vallásúakig összesen 1325 embert kérdezett meg, és az eredmény lényegében az volt, hogy a válaszadók túlnyomó többsége vallásonként némileg eltérő arányban ugyan, de úgy gondolja, hogy nem lenne befolyással a hitére, ha kiderülne, hogy más értelmes lények is léteznek rajtunk kívül. Az egyik katolikus vallású például azzal érvelt, hogy Krisztus Ádám és Éva eredendő bűnét megváltandó testesült meg a Földön, és ezen mit sem változtat, ha nem vagyunk egyedül. Korábban már beszámoltunk róla (Hihetünk a létükben? 2008. 05. 21.), hogy a Vatikán vezető csillagásza nem tartja összeegyeztethetetlennek a hitet és a földönkívüliek létét. Most az is kiderült, hogy egyetlen olyan csoport van, amelynek a tagjai szerint rombolóan hatna a földi vallásra egy kapcsolatfelvétel, és ezek az ateisták. Azt viszont az egyes vallások képviselői is valamivel könnyebben elképzelhetően tartották, hogy más vallások meggyengülnének egy ilyen felfedezés következtében. A felmérés összefoglalója úgy fogalmazott, hogy „a jelek szerint aki hisz valamelyik hagyományos vallásban, az nem félti a saját hitét és nem különösebben nyugtalankodik a vallása miatt sem... [ugyanekkor] jobban hajlik arra, hogy sérülékenynek tartson olyan vallásokat, melyeket nem követ vagy amelyekről keveset tud. A nem vallásosak [pedig] úgy tűnik, hogy túl keveset tudnak a hívőkről, és ezért gondolják azt, hogy azok vallása sérülékeny” lenne. - Urvilag.hu - |
|
A szarkofágokban talált „embrió” és kezének nagyítása |

|
„Repülő szerkezetek” ábrázolásai Abydos templomából, Egyiptom |
|
Kis méretű (kb. 20 cm) szarkofágok az Egyiptomi Múzeumban |
|
Ősi technológiák Videó magyar felirattal: Bizonyítékok egy ősi globális kultúráról. Az eltűnt atlantiszi civilizáció nyomában. Istenségek a sumér, egyiptomi, pre-kolumbiai, stb..ábrázolásokban. Összefüggések a világ piramisai és a fejlett csillagászati tudás között... |


|
Bibliai vonatkozások:
Keresztre Feszítés XVI. sz.-i freskó Visoki Decani Kolostor Koszovó Nagyítások a kép bal és jobb felső részéről |
|
"BATTESIMO DI CRISTO" di Aert De Gelder |
|
Fuga in Egitto |


|
"MADONNA CON BAMBINO E SAN GIOVANNINO" (Firenze, Musei di Palazzo Vecchio, Sala di Ercole) ( Nagyítások balra )
|


|
Térhasadások, a sötét és világos erők harca?UFO-k Nürnberg felett. 1561-1566 (Gazette of the town of Nuremberg) |
|
A válasz az üzenetre amit 1974-ben küldtünk a mély-űrbe, és üzenet az emberiségnek amit rá egy évre kaptunk meg. Informálja magát, vagy maradjon a sötétségben…...Az Ön választása!
The reply to a message we sent into deep space in 1974 and the message for mankind that came a year to the day after receiving the reply. Inform yourself or stay in the dark......it is your choice. . / A csatorna záródik / |

|
Tutanhamon maszkja Egyiptomi múzeum |
|
A Marson található arc-alakzat számítógéppel rekonstruált képe |
|
Dogon kultúra Hüllő szerű ősök a Szíriusz rendszerből |
|
Gy |
|
Í |
|
K |
|
Gyík ligatúra rovásírás segítségével |
|
Téridő háló - aranymetszés arány (Térítő-Terítő) - rajta a Föld Gábor arkangyal Jobbjában a Szent Korona, bal kezében a kardot formázó kettőskeresztet tartja |




|
Mezopotámia Úr városa Kb. Ie. 4500 |
|
Azték Istenség Szkafandere? Tömörített ábrázolás Katt. a képre a kibontáshoz! |



|
A legrégebbinek tartott indiai könyvek, a Védák különféle formájú és méretű vimánákról írnak:az "agnihotravimána" két motorral működik, az "elefánt-vimána” több motorral, más típusokat a jégmadárról, az ibiszről és más állatokról neveztek el. A vimāna (Sanskrit: विमान) is a mythical flying machine, described in the Sanskrit epics. In books by Srila Prabhupada, they are referred to as "airplanes" or "spiritual airplanes". |
|
Uraeus |
|
Ábrázolások a kőkortól napjainkig! Szent iratok, leírások, festmények, ősi barlangrajzok, stb... |

|
Az égig érő torony Nimród városában Babilonban |


|
TÉRIDŐ-háló (térítő-terítő) A téridő-háló „meghajlítása” A fénysebességnél gyorsabb utazás lehetősége (Ezáltal az általunk ismert valóságban időutazásnak hívott cselekmény lehetősége) Csillagkapu - Időkapu - Féregjárat
Az összehajtott „térítő-terítő”
Két pont között a legrövidebb út az egyenes, de mi van ha össze tudjuk hajtani a téridőt?
A tudomány mai állása szerint ez lehetséges, így alakulnak ki az univerzumban a wormhole-ok, vagyis féregjáratok.
Féregjárat Hipotézis - Hiányzó magyar nyelvű bejegyzés! ( 33 nyelven elérhető, csak fordítás szükséges! ) Féregjárat - magyar nyelven csak mint tudományos fantasztikum szerepel!
|

|
A téridő-háló görbülete a nap körül (Relativitás elmélet) „Térítő-Terítő” |
|
Szimbólumok: Téridő-háló (Térítő-Terítő) Körkereszt (Föld) Omega (Apophisz) Szíriuszi Háromszög Hórusz-Turul-Kerecsen Sólyom Hármashalom Az ábrázolás alapját adó szoborcsoport az Erzsébet híd budai hídfőjénél található, a szent Gellért szobránál. |
|
Apophisz omega ábrázolással |
|
Az Apophis meteor
Évek óta tudjuk, hogy a halál és pusztítás egyiptomi istene után elnevezett Apophis aszteroida 2029-ben elhúz a Föld mellett, és elég valószínű, hogy nem csapódik a bolygóba. Viszont 2036-ban visszatér, és fogalmunk sincs aról, hogy elpusztítja-e az emberi civilizációt.
http://index.hu/tudomany/urkutatas/apo061214/
Részletesebb és pontosabb információ 3 cikkben: Űrvilág:
|
|
WOWS - Wide Open World Security Teljesen Nyílt Világbiztonság
A WOWS egy kezdeményezés, mely elindult a Google Inc. által kiírt Project 10 to the 100th -pályázaton. A megvalósításra elnyerhető támogatás összege összesen: 10.000.000 $. A megnyerhető összeget nem szervezet kapja, hanem azt a nyertes pályázati anyagok megvalósítására fordítják. A pályázati anyag kivonata, rövid leírása a következő: A WOWS egy nyílt, politikán felül álló közösség (angolul a secret society vagyis titkos társaság elnevezéssel ellentétes open society –nyílt társaság), mely az emberek megbízható informálására alakul. Alapvetően két részből tevődik össze:
I. küldöttség: a különböző kultúrák, vallások, nemzetközi szervezetek, országok és vállalatok képviselői. A küldöttségek tagjai folyamatosan együtt dolgoznak. Munkájuk nyomon követhető, megfigyelhető a felhasználók által, internetes és hagyományos TV-közvetítéseken keresztül, hasonlóan ahhoz, ahogyan egy valóságshow-ban. A megfigyelhetőség a munkaórákban folyamatos. Az adás késleltetéssel bír, biztonsági okokból kifolyólag. A közösség egy, a Wikipédia lexikonhoz hasonló szoftver-csomagot használ, a szükséges bővítményekkel, a munka hatásfokának növelése céljából. II. regisztrált felhasználók, akik hozzáférnek az információ-bázishoz. A felhasználók szavazó rendszert alkalmaznak a felvetődő témák fontossági sorrendjének meghatározására. A kezdeti témakörök a következők: - Tiszta (megújuló) energia világszinten - Ősi tudás, természetes gyógyítás, paranormális jelenségek és a tudomány ma - Technológiai szingularitás, Emberi kulturális evolúció - Globális veszélyek a földi életrendszerre vonatkozóan - Valós idejű világtérkép: éhezés, betegségek, vírusok, katasztrófák, stb…
További információ: a honlap tartalmának böngészésével, illetve: |
|
Tiszta energia az egész világon! Lehetséges ez? Világszintű együttműködéssel: IGEN! Ősi tudás és a tudomány ma - Mi van a színfalak mögött? Tudnunk kell az igazságot! Az emberek világszintű együttműködése: Szabadság - béke és fenntartható fejlődés!
Készüljön a technológiai szingularitásra! Mi rendezzük és megosztjuk az információt!
WOWS A világ első „nincs titok” szolgálata: Teljesen Nyílt Világbiztonság
Publikus! |
|
A világon egyedülálló informatikai fejlesztés |
|
AJÁNLÓ |
|
Metatron kocka A platonikus testek transzformációja |
|
Az Élet Virága Sejtosztódás (mitózis) Bolygómozgások, stb…
A „Teremtés geometriája”
A platonikus testek szerkesztésének 2 dimenziós alapját jelentő ábrázolás
VIDEÓ: ITT |
|
Platonikus testek: Bövebben ide kattintva |







|
Paleoasztronautikai térkép, folyamatosan bővítve... |
|
Az Élet-Magja Az Élet-virágának középső része |
|
Az oldal ajánlása: |

|
Új Oldalak |